Logokirály Magazin
CíMKE: színek jelentése

A színek hatalma

2010.02.10. | by Vencel

Rövid cikkünk választ ad arra, mi a színek jelentése és hatása; hogy a cég által kiválasztott színek vajon valóban az általa elképzelt üzenetet sugallják-e az ügyfeleknek, vagy a vállalkozás tudtán kívül esetleg éppen a világból készül kiűzni vevőit.

Nem nehéz elképzelni, hogy a színek befolyásolják az embereket körülvevő világ érzékelését és értelmezését. Bizonyított tény, hogy a szemlélő fizikai állapotára legalább annyira hatással vannak, mint mentális jólétére. A piackutatók is tökéletesen tisztában vannak e ténnyel, s mindent elkövetnek annak érdekében, hogy az ezzel kapcsolatos ismeretüket maximálisan kamatoztassák, ahol csak lehet.

Nézzük, mit jelentenek az egyes színek, mik is pontosan az azok sugallta üzenetek.

A kék szín és jelentése

A kék szín jellemzően a multik szülőföldjének, az Egyesült Államoknak a színe. Biztonságot, hosszú életet reprezentál az emberek számára. Biológiai szempontból lelassítja az anyagcserét, miközben egy olyan nyugtató hatással is bír, mely az ember étvágyát jelentős mértékben csökkenti. Kimutatott tény továbbá az is, hogy a férfiak különösen szeretik a kék színt a céges marketing anyagokhoz felhasználni.

A piros szín és jelentése

A vibráló piros igazi figyelemfelkeltö szín, izgató és szenvedélyes, erős érzelmi töltettel bír. Serkenti az anyagcserét, felgyorsítja a légzést, s bizonyos esetekben még az ember vérnyomását is megemelheti. A piros színnel hatékonyan lehet nemcsak szövegeket, de képeket is kiemelni. Webszájton a gombok hangsúlyozására az egyik legmegfelelőbb lehetőség. A piros az a szín, amit talán leggyakrabban azonosítanak az energiával és a vitalitással, így hatékony lehet egy, az energiaitalok népszerűsítésére rendezett kampány, vagy akár bizonyos sportesemények színeként is. 

A narancs szín és jelentése

A narancs nagyon játékos, barátságos szín, mindemellett jellemzően az a fajta, mely megköveteli nézője figyelmét. Tele van energiával és egyszerre kelt rikító és kényelmes érzést. Biológiailag a narancssárga megnöveli a szervezet oxigénellátását és köztudottan az agyműködést is serkenti. Az a fajta energia és üzenet, melyet a narancs szín  magában hordoz, várhatóan pozitív fogadtatásra talál a fiatalok körében a marketing legkülönbözőbb területein.

A barna és földszínek

A földszínű barna tónusok egyszerűséget, kényelmet és hitelességet sugároznak. 

A sárga szín és jelentése

A sárga általában meleg, vidám érzetet kelt, serkenti az agyműködést és energiával telít. A gyerekek és az utazni vágyó felnőttek általában nagyon pozitívan reagálnak a sárga reklámanyagokra. A sárga szín különösen hatékony figyelemfelkeltő, ha sötét háttérrel kombinálva alkalmazzuk célunk elérése érdekében. Az ilyesfajta kontraszt vitathatatlanul azonnal működésbe lép, első ránézésre megszólítja az embert. 

A zöld szín és jelentése

A zöld elsősorban a növekedéssel, egészséggel, kényelemmel kapcsolatos. A legmegnyugtatóbb szín, sokak szerint a látás javításában is segít. Így különösen jó szolgálatot tehet a pénzügyi szektor berkein belül.

A szürke szín és jelentése

A szürke bizalmat kelt az emberben, érettséget és kiszámíthatóságot sugall.

A fekete és fehér szín

A fekete szín a formalitás, a stílus, a jó ízlés benyomását hordozza, s így minden helyzetben komoly tekintéllyel bír. A fehér letisztultságot, egyszerűséget képvisel, és a pontosság látszatát kelti.

Érdemes tehát megfontolni, hogy ezek a színek miként válhatnak az üzleti tervek, elképzelések szolgálójává, s hogy vajon milyen üzenetet közvetít, amikor egy cég kiválasztja logójának vagy más marketing anyagainak színét.

tovább a hozzászólásokhoz »

Kövessen minket!
Iratkozzon fel és értesítjük, ha frissül a blog!

A logókirály adatait a legnagyobb diszkrécióval kezeli.

Ingyen letölthető

Harc a vásárlók figyelméért!

Ugye Önt is érdekli, hogyan szerezhet új vevőket, elégedett ügyfeleket?

A logókirály adatait a legnagyobb diszkrécióval kezeli.

Szolgáltatásaink

A logókirály

Partnereink

Kapcsolat